Hargita Megyei Kulturális Központ EEA Grants

Április 2020
HKSzeCsPSzoV
1 1 1 1 1 1 1
1 1 1 1 1 1 1
1 1 1 1 1 1 1
1 1 1 1 1 1 1
1 1 1 1 1 1 1
1 1 1 1 1 1 1
bármikor

Feltöltve: 2012. december 13., csütörtök

Temes megyei szórványturné az összetartozás jegyében

Hargita Megye Tanácsának Összetartozunk közösségépítő programja keretében, 2012.november 20-21-én tartotta meg rendhagyó szórványturnéját a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes.
A társulat a János vitéz, avagy a hős gyönyörűséges utazása és csodálatos megérkezése című táncjátékát mutatta be a bánsági szórványtelepüléseken. Az együttes előadását november 20-án, kedden este 7 órától először a végváriak láthatták, a helyi művelődési házban. Az végvári közönséget Pastean Erika iskolaigazgató, a helyi Csűrdöngölő Néptánccsoport vezetője köszöntötte, aki ismertette az egybegyűltekkel  Hargita Megye Tanácsának 2009-ben indított Összetartozunk közösségépítő szórványprogramját, a gyümölcsöző kapcsolat és közös programok eredményeit Hargita és Temes megye magyarsága között.

November 21-én, szerdán 19:00 órától Óteleken tartott előadást a Hargita Együttes. Az előadás előtt Gábos Rozália, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes szórványprogram felelőse ismertette az egybegyűltekkel  Hargita Megye Tanácsának Összetartozunk közösségépítő szórványprogramját.

         Az összetartozás, az identitástudat megerősítésének érzésére, itthon Székelyföldön is szükség van, de leginkább olyan vidékeken van szükség erre, ahol a magyarság elszigetelten, szórványban él és identitástudatuk meggyengült.

 Az 1990-től Csíkszeredában hivatásos együttesként működő Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, 1995-ben szórványmissziót vállalt, arra törekszik, hogy évente legalább egyszer eljusson olyan szórványtelepülésekre előadást tartani, ahová ritkán vagy egyáltalán nem jutnak el hivatásos együttesek, ahol az előadásunk szinte az egyetlen magyar kulturális rendezvény egész évben, ahol a magyarságnak a szórványsors jutott osztályrészül a történelmi viszontagságok következtében. Bebizonyosodott, hogy a magyar kultúra, nyelv és hagyomány ezeken a vidékeken határozottabban igényli a segítséget és a törődést, értékeinek megőrzése végett.

Az Összetartozunk közösségépítő szórványprogram egyik célja, segíteni a szórványban élő magyarságot a népi hagyományaik megőrzésében, felkutatásában, felelevenítésében és ezáltal a nemzeti identitásuk megőrzésében és megerősítésében.





Akinek a magyar kultúra és hagyományvilág vagy tágabban a magyarság szívügye, aki tovább is akar lépni a szavaktól a cselekvéshez, annak esetében indokolt, hogy ezeken a nemzeti kulturálisan veszélyeztetett helyeken fejtse ki óvó gondozó tevékenységét. Az ottani magyarok megmaradásuk és saját kultúrájuk kiteljesítése érdekében sokkal nagyobb keresztviselésre kényszerülnek. A szórványban élő etnikumok általános nehézsége ez. De határozott erõfeszítések, többek között a helyi népzene -és néptánckultúra ápolása irányában, a kölcsönös segítségnyújtás gesztusai megadhatják a lehetőséget az identitástudat megerősödésére és vállalására.

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadásaival a szóvénytelepülések kultúrájának értékeit szeretné újraéleszteni.

A szórványturné Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ támogatásával valósult meg.



Gábos Rozál, programfelelős - Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes.